google-site-verification: google4f6d1fba4db3839a.html


Szia, kedves! Fruzsi vagyok.

Gyerekkorom óta természetes része az életemnek a spiritualitás. Bár ma sokféleképpen használjuk ezt a szót, számomra mindig azt jelentette, hogy nyitottan és érzékenyen kapcsolódom önmagamhoz, az emberekhez és a láthatatlan rétegekhez is.

Ebbe a szemléletbe nőttem bele a szüleim által, így soha nem volt idegen számomra az a belső világ, amelyet sokan csak később kezdenek felfedezni.

Tizenévesen találkoztam először tudatosan olyan módszerrel, amely valóban elindított bennem valamit: ez az agykontroll volt. Ez a tapasztalat megnyitotta bennem a belső figyelem és önismeret útját, amely a húszas éveim elejére egyre mélyebbé vált.

Ekkor már rendszeresen meditáltam, dolgoztam transzgenerációs mintákkal, foglalkoztam manifesztációval, és több családállításon is részt vettem. Az érzékelésem egyre tisztább lett, és idővel előző életekből származó emlékek is megjelentek bennem.




A Théta Healing a húszas éveim végén érkezett meg az életembe, és fontos mérföldkővé vált. Ebben a rendszerben tizenegy tanfolyamot végeztem el, amely nemcsak mély belső tisztulást hozott számomra, hanem keretet és érthető struktúrát is adott mindannak, amit addig ösztönösen éltem meg. A képességeim letisztultabbá és erősebbé váltak, és ekkor döntöttem úgy, hogy mindezt mások segítésére szeretném használni. 2025-ben ráléptem a tantra útjára is. Ez számomra elsősorban a testemben való megérkezésről szól. Arról, hogy jelen tudjak lenni az érzésekben, a vágyban és a kapcsolódásban úgy, hogy közben megtartom magam. A tantra számomra egy alkímiai út: az energia tudatossággá alakul, és egy olyan tanulási folyamat, amely egy életen át kísér.

Amivel tudlak téged támogatni


Egyéni Théta Healing konzultációkat tartok, ahol mély, személyes folyamatokban kísérem azokat, akik változni szeretnének. Ezek a találkozások mindig az adott emberhez igazodnak, az ő tempójában és aktuális élethelyzetében.

Emellett csoportos teaszertartásokat és kakaóceremóniákat vezetek. Ezekben a terekben a lassulás, az érzékelés és a biztonságos kapcsolódás kap hangsúlyt. Olyan alkalmak ezek, ahol le lehet tenni a mindennapi szerepeket, és meg lehet érkezni önmagunkhoz.

Női elvonulásokat is tartok, ahol több napon keresztül, megtartott és védett térben nyílik lehetőség a valódi elmélyülésre. Ezeken az alkalmakon a testhez, a lélekhez és a női minőséghez való kapcsolódás kerül fókuszba. Itt valóban van idő és tér lebontani a falakat, és újra kapcsolatba lépni azzal, akik valójában vagyunk.


 Az én utam egymásba kapcsolódó tapasztalatokból áll, amelyek mind ugyanabba az irányba mutatnak: A Forrásból való vagyok és másoknak is segítek, hogy erre emlékezni tudjanak. Nem siettetek semmit: a falak a saját tempójukban oldódnak. Van, ami már az első alkalommal megpuhul, és van, ami csak a következő találkozásra enged el igazán. A tér, amiben dolgozom, szeretetteljes és elfogadó.

Fiatal korom ellenére sok tapasztalat van mögöttem, és sok mindenen mentem keresztül. Ez megtanított figyelni, jelen lenni és együttérezni. Az életemet is így élem, és másokat is erre bátorítok. Az a minőség szeretnék lenni mások számára, amilyen emberre nekem is szükségem lett volna akkor, amikor ezen az úton elindultam.